Végre elérkezett a nap. Boldogan pakoltam be a bőrőndömbe, az összehajtott ruháimat és egy-két
fontosabb dolgot. Holnap végre vissza mehetek Koreába. Már rég óta éreztem, egy egyfajta üreséget, mintha valami hiányozna belőlem, de csak pár éve jöttem rá, hogy ez Korea. És az, hogy a számomra legfontosabb emberrel mehetek oda, még csodálatosabb. Diane-val már megbeszéltük, hogy előszőr Magyarországra megyek, ott találkozunk és utána irány Korea. Lakásunk és munkám már van, hála szüleim kapcsolatainak, könnyen ment minden. Egy 3 szobás lakást bérelűnk, majd Jung-Gu-ba, kicsi de kettőnknek tökéletesen megfelel. Diane a Seoul-i egyetemen fog tanulni, ezért még csak én fogok pénz keresni. Pénz szűkében nem leszünk, mert elég jó állasom lesz, stylist-ként, az SM Entertainment-nél. Nyelv miatt nem aggódom, mert koreai az anyanyelvem, angolt anyanyelvi szinten tudom, aztán még van pár nyelv amit eléggé jól beszélek. Diane-t is azért megtanítottam annyira koreaiul, hogy tudjon boldogulni, de nem kell félteni talpra esett lány. Max ha nem tudja elmondani, elmutogatja. Gondolataimból anyu szakított ki, kopogásával az ajtómon.
fontosabb dolgot. Holnap végre vissza mehetek Koreába. Már rég óta éreztem, egy egyfajta üreséget, mintha valami hiányozna belőlem, de csak pár éve jöttem rá, hogy ez Korea. És az, hogy a számomra legfontosabb emberrel mehetek oda, még csodálatosabb. Diane-val már megbeszéltük, hogy előszőr Magyarországra megyek, ott találkozunk és utána irány Korea. Lakásunk és munkám már van, hála szüleim kapcsolatainak, könnyen ment minden. Egy 3 szobás lakást bérelűnk, majd Jung-Gu-ba, kicsi de kettőnknek tökéletesen megfelel. Diane a Seoul-i egyetemen fog tanulni, ezért még csak én fogok pénz keresni. Pénz szűkében nem leszünk, mert elég jó állasom lesz, stylist-ként, az SM Entertainment-nél. Nyelv miatt nem aggódom, mert koreai az anyanyelvem, angolt anyanyelvi szinten tudom, aztán még van pár nyelv amit eléggé jól beszélek. Diane-t is azért megtanítottam annyira koreaiul, hogy tudjon boldogulni, de nem kell félteni talpra esett lány. Max ha nem tudja elmondani, elmutogatja. Gondolataimból anyu szakított ki, kopogásával az ajtómon.
-Kincsem, hozzád jöttek és hamarosan be kéne fejezned a pakolást is, mert kész a kaja.
-Rendben, megyek. -ott hagytam mindent az ágyamon és mentem le. Mikor kinyítottam az ajtót, Katariina ugrott a nyakamba, ami annyira váratlanul ért, hogy majdnem hátra estem.
-Annyira rossz, hogy elmész innen. -zuhant nyakamba és bár, nem láttam az arcát de tudtam, hogy sír fog. A hangján is lehetett hallani, hogy a könnyeivel küszködik.
-Mért sírsz? Még találkozunk. -simogattam meg, lilás árnyalatú hajkoronáját.
-Nem is sírok! -emelte fel hirtelen fejét, de azonnal is lebukott. Pirosak voltak a szemei.
-Lebuktál. - kinyújtottam rá a nyelvem majd megöleltem. A nyakamban szipogott.
-Istenem, ennyire nem kell szomorúnak lenned.
-A barátnőd vagyok, de kell. -sóhajtottam egyet, elhúzódva tőle, hogy a könnyes szemeibe tudjak nézni, amit pulcsija ujjával törölt. Jaj istenem, nem kell ennyire megsiratnia, nem a halálomra megyek.
-Mondom akkor, hogy mi lesz. Felmegyünk szobámba, magamra kapok valami értelmes ruhát és elmegyünk egyet sétálni oké? -szemeit még mindig törölgetve nézett rám, majd egy percnyi gondolkodás után, bólogatni kezdett, egy nagy mosoly kíséretével.
~~~
Katariinával sétáltunk egyet a Vantaa folyó partján, majd beültünk egy kávézóba. Sikerült megnyugtatnom, de azért azt megígértette velem, hogy mindennap beszélünk. Amint haza értem, a konyhába vezetett első utam. Anya a tűzhely előtt állt és kavargatott valamit. Amikor észre vette, hogy más is tartózkodik rajta kívül a konyhában, lejjebb vette a gázt és kezeit törölgetve fordult meg.
-Szia drágám. Milyen volt a séta? - érdeklődött, ám én csak sóhajtottam egyet.
-Na, mi a baj? Történt valami? - ahogy rá emeltem tekintetem, felfedezni véltem szemében egy cseppnyi aggódást, kíváncsisággal vegyítve.
-Semmi nagy dolog, ne értsd félre, - tettem fel védekezően kezeimet. - csak azért még is a világ másik felébe költözöm. Hiányozni fognak az itteni dolgok, a barátaim, ti is és ez a ház is. -néztem kőrbe, csomóval a torkomban és konstatáltam magamba, hogy nagyon hiányozni fog mindenki. - Kicsit félek azért. -néztem le a földre és néhány perc néma csend telepedett közénk. Néhány fullasztó perc. Míg én a könnyeimmel küzdöttem, anya türelmesen várt, hogy befejezzem. - Fura nem? Annyiszor költöztem már, még sem voltam egyik előtt sem ennyire ideges. -nevettem el magam, ami inkább volt kínos, mint jókedvű. Anya, amint látta, hogy le vagyok törve, lerakott mindent a kezéből és oda jött megölelni.
-Figyelj, - megfogta a két kezével az arcom és felemelte a fejem, hogy rá nézzek. - természetes, hogy félsz, mivel egyedül mész el, elhagyod a családod és saját élet kezdesz. De hidd el semmi baj nem lesz. Mindenkinek eljön az életébe, hogy le váll a szüleiről. Nyugodj meg, apád és én mindig melletted leszünk és segítünk mindenben. Ha bármire szükséged van, nyugodtan hívj minket. Meg aztán ott lesz veled Dia is. Nem leszel egyedül. - mosolygott rám biztatóan. Igen, nincs mitől félnem! Ezt is leküzdöm, mint mindent eddig.
-Rendben, köszönöm. Szeretlek titeket.
-Mi is kincsem, mi is.
Ezután, a kis önbizalom növelés után, anyu folytatta a főzést, én meg elmentem fürdeni és aludni. Egy kicsit nehezen aludtam el, de végül sikerült. Másnap reggel telefonom csörgésére ébredtem. Megnéztem az órát, ami fél 8 mutatott.
-Igen? - szóltam bele a telefonba álmosan.
Sorrrraaaaaaaaaaaaaaaaaa! - olyan hirtelen ért a kiabálás, hogy kiestem az ágyból. Sajgó végtagokkal tápászkodtam fel az ágyra, a telefon után nyúlva.
-Neked is jó reggel Dia. Ja, és köszönöm a hallás kárósodást is. - Diane szeret meglepni. A fejemet fogva álltam fel.
-Korea várj, mert jövünk! Nincs mit drágám. - Nevetgélve ugrált az ágyán, ahogy hallani lehetett. A kis... még nevet is a nyomoromon. Csak érjek Magyarországra.
-Igen igen, de most komolyan, mióta vagy fenn?
-Ohh... már pár órája. Mikor indul a géped? Becsomagoltál már? Mikorra érsz ide? Uhh... hozol nekem valamit Finnből? - amíg Dia kérdéseivel bombázott, eszembe jutott, hogy 4 óra és indul a gépem. Amilyen gyorsan tudtam, felöltöztem, közben Diától is elköszöntem, majd elővéve a félig kész bőröndömet, pakolni kezdtem. Ezzel meg is lettem 40 percen belül, utána jutott eszembe, hogy ennem is kéne, mivel nem csak egy-két órás repülő útra megyek. A lépcsőről majdnem leestem annyira siettem, csak egy hajszálon múlt, hogy ne mossam fel az arcommal a padlót. A szüleim az asztalnál ültek és reggelijüket fogyasztották, amikor beestem a konyhába. Szó szerint.
-Jó regg... elt- levegő után kapkodva támaszkodtam meg a térdeimen.
-Neked is. -mosolygott anya rám, miközben felállt, hogy én is megtudjak reggelizni. - De mi ez a nagy sietség? A géped majd csak 3 óra múlva indul, inkább gyere egyél egy kicsit.
-Az volt a terv. Csak nem akarok semmi fontosat se itt hagyni. Szanaszét van a fejem. - rogytam le a székre, amikor anya elém rakta a reggelimet. Hmm...amerikai palacsinta, az egyik kedvencem. Olyan étvágy gerjesztő, mikor a szírúp a tetejétől az oldalán lassan, lomhán lefolyik. Gyorsan megettem és mondtam anyuéknak, hogy megyek, átnézem a cuccaim, ne hogy itt maradjon valami.
Az a 3 óra nagyon gyorsan elment és már csak azt vettem észre, hogy a gépen ülök, Dianéval az oldalamon akinek, alvás közben kifolyt a nyála. Elég viccesen nézett ki, ezért muszáj volt egy fotót készítenem róla, hogy legyen mivel zsarolni, vagy csak emlékbe. Mivel én nem voltam álmos, ezért kifelé nézelődtem. A felhők akár a vattacukor pamacsok, úsztak a kék égen. Olykor-olykor lehetett látni egy két várost, de a felhők mindig eltakarták. Néha azon gondolkodtam, hogy mi lenne ha felhő lennék? Nem lenne semmi gondom, csak lebegnék. Még nézelődtem kifelé egy kicsit, de hamar beleuntam, ebbe a roppant érdekes tevékenységbe, ezért elővettem a telefonomat, a fülhallgatóval együtt, majd elindítottam azt a számot, ami épp megvolt állítva. Fülembe azonnal elkezdett énekelni JungKook. Mindig is imádtam a hangját. Olyan lágy, melengető érzést járja át olyankor a szívem, amit leírni nem lehet, mintha ott ülne mellettem maga JungKook és nyugtatna. Kook hangját Sugáé váltotta. Suga volt az, aki mindig is inspirált, aki "támogatott" és erőt adott a szövegeivel. Igazán csodálom és felnézek rá. A BTS-ből ő az aki, legjobban belopta magát a szívembe. A BTS-hez fogható banda nincs. A dalszövegeik mindig az igazságról szól, nem csak a boldog pillanatokat örökítik meg, hanem ami ezzel jár, a szomorúságot, az elveszettséget is. Ők azok, akik tényleg keményen dolgoztak és dolgoznak azon, hogy boldoggá tegyék a rajongóikat. Nem azt mondom, hogy más idolok nem ezt tennék, de ők valahogy még is sokkal de sokkal törődőbbnek tűnnek mint mások. Lehet, hogy csak én látom így, lehet nem, de nekem mindig is ők lesznek a mentsváram. Akiknél mindig boldogságot találhatok. Elég sokat szenvednek szegények az utálok miatt, még a belüket is kidolgozzák. Néha nem értem az embereket... Mért nem tudják értékelni, észre venni az olyan dolgokat, amik tényleg csodásak. Kilépve kicsit a gondolataimból Diára néztem, már fent volt és olvasgatott majd észre vette, hogy nézem.
-Mi az? -mosolyra húzta ajkait, bár a szemeit még az újságon legeltette.
-Semmi csak elbambultam... Örülök, hogy veled együtt mehetek. -töröltem le arcomról, az éppen legördülő könnycseppet. Tényleg sokat jelentett nekem, hogy Dianne is velem jön, szinte testvéremként tekintek rá. Mindig segített mindenben, még akkor is mikor már nem egy országban éltünk. Nagyon szoros kapcsolat van köztünk, amit senki vagy semmi el nem tudna szét szakítani. A másik oka az, hogy Dianne velem jön, hogy nagy Korea fan. Amikor megkérdeztem tőle, hogy lenne kedve-e velem jönni, azonnal igent mondott.
-Jaj te lány. Tudod, hogy mindenhova követnélek! Szeretlek! -félkézzel magához ölelt, ami nagyon jól esett. Ez után Dianne felajánlotta, hogy nézzünk meg egy filmet a laptopján. Belementem, hisz dög unalmas lenne egyedül, az az 6-7 óra, amit a gépen töltünk még. Így megnéztük az egyik kedvenc filmünket.
~~~
Türelmetlenül vártuk már a csomagjainkat, hisz mindketten izgatottak voltunk, hogy végre Seoulban lehetünk. Az utolsó percek a leszállásnál, idegtépőek voltak. Mikor sikeresen összeszedtük a cuccainkat, ami annyi volt, mintha házastul költöztünk volna ki. Nagy nehézségek árán kiérve a reptér elé, anyu tesója várt minket.
-YoonAh! -rohantam oda hozzá magára hagyva szegény Diát, aki majd' össze esett a sok táska miatt.
-Szia hercegnőm. Rég láttalak. Sokat változtál, bár még mindig kicsi vagy. - nevetett ki, én meg felfújt arcokkal, sértődötten néztem fel rá. -Jól van, jól van. Úgy hiányoztál. Anyudék? Hogy vannak?
-Megvannak... Ja tényleg, anyu azt üzeni, hogy majd ők is jönnek egy pár hónap múlva, mert szabit vesznek ki, meg megnézik, hogy hogyan boldogulunk. - Közbe oda ért Dianne is, ezért elengedtem YoonAh-t, majd vissza vettem tőle a csomagjaimat, amire hálásan felsóhajtott Dia.
-Ja igen... Ő itt a nagynéném, YoonAh, YoonAh ő itt a legjobb barátnőm Dianne. - üdvözölték egymást, aztán beültünk az autóba.
Hát, Korea. Ne kímélj!
Ez lett volna az első rész. :) Át lett nézve, de nem 100%, soo ha van hiba, írjátok meg. :) A 2. rész is hamarosan érkezik!
Hát, Korea. Ne kímélj!
Ez lett volna az első rész. :) Át lett nézve, de nem 100%, soo ha van hiba, írjátok meg. :) A 2. rész is hamarosan érkezik!
